upées

 Bágyadt testem ott, az ágyon fekszik,

Izzadt homlokomra ránc telepszik.
Az ablakon betéved egy szellő,
Megleng a függöny, marad a felhő.

Egyre erősebben és úgy érzem,
Hogy már csak képzeletben létezem.
Vajon itt vagyok-e még a földön?
Vagy már egy más világban őrlődöm?

Minden egybe mosva,
Festékes és ronda.
Habok képe méla,
Most itt van egy béka.

Felkelek fekhelyemről lassan,
Lépkedek búsan és nagyon halkan.
Mindenhol csak a sötétség van,
A magány hallgat meglapultan.

A háttérben zúg a habos tenger,
A nap alábukik e nagy csendben,
Hogy másnap frissen, sósan ébresszen,
Új szenvedést hozva életemben.